Utolsó kommentek: Utószó 10 + 1 hónaphoz, V: Nem tudtam, de szeretem az ilyen egybeeséseket... Én Szabinak akartam... » Utószó 10 + 1 hónaphoz, ebree: Azt vágod, hogy Gesznyének ez volt a csengőhangja? (Nálam.) » #116, V: lawrence six six six:
Örülök, hogy csak találtam idehaza is... » #116, V: paleEnchantress:
bocs, azt hiszem, ezt már nem fogod olvasni, kicsit... » #116, lawrence six six six: Teljesen jól összefoglaltad az orgazmikus érzéseket amit e zenekar nyújt... »
Hijj. Dolgos hét ez... de legalább egy nagyon jó játék születik belőlük...
Hosszú éjszakáimba többek között ez az oldal csempészett némi vidámságot. Elvileg hasonlóan hosszú (bár sokkal delíriumosabb) estek termékei, de az sem érdekel, ha némelyik kamu, ugyanis régen nem röhögtem ekkorákat. Kigyűjtöttem és rendszereztem nektek a legjobbakat... drága szüleim figyelmét pedig külön felhívnám arra, hogy mekkora mázlijuk volt hármunkkal... :D
Naszóval.
Buli
- most jöttem rá mért fosok... úgy ki voltam ütve hogy két
napig hashajtót szedtem fogamzásgátló helyett. ugyan úgy néz ki ez a szar...
- beleejtettem a telefonom a budiba, de megvan!!!:D
- Sikerült elmenekülöm a taxis elől. Bevettem magamat az
erdőbe és ott én vagyok az úr!
- 5 kor havernak diszkóból: Lacikám hol vagy? indulni kéne
haza!
- Bent vagyok az állatkertben, meg kellett néznem mit
őriznek a trolimegálló mögött. Lepkék bazzmeg nem venociraptorok.
- Az előbb megfeng-shuiztam a nappalit. Lehet reggel morcos
leszel
- Nincs meg a pulcsim, rohadtul fázom és valamelyik barom
haverod telehányta a táskám :(
- Én utoljára táskádban láttam.
- most küldtük át a kutyát egy ötszázassal a nyakkörvén a
boltba h hozzon egy kékbondot. szted ideér?
- A jelenlegi helyzetbe kivhjitelezhatetlan h bejusrunk.
Nagyod oda vdsztunk. Nem fog meni a oktatás. (Szombati meló előtt sms a főnöknek
péntek hajnalban)
- Most hányt arcon a timi. Kicsit kések. (Haver küldte
szombat este)
- Ha legközelebb pohárba hánysz,légyszi ne hagyd benne a
szívószálat...életem legszarabb vbk-ját köszönhetem neked.
- Mindegy, ugyanaz a neve. Ez nem megcsalás, ez márkahűség.
- éppen egy tajvani emo-black metal banda játszik. dugnám a
balalajkást, de nem biztos hogy csaj. hörr!
- Az OK, hogy dugod a nőmet. De a cigim add már ki.A barna
kabát, az ajtón.
- A koli örömei: most faragtam felespoharat egy krumpliból
- Az előbb megköszöntem a bankautomatának, hogy adott pénzt
Eltévedt üzenet
- Szia, asszem beléd zúgtam, mint vak a botjába. (enyhén
részegen Marina helyett a Matektanárnak.)
- Nem baj, majd órán megtárgyaljuk.
- Szasz!Liliomtipró lettem :D , tegnap este bekúrtunk és
megbasztam Esztit!Kurva jó volt!Majd dumálunk (Eszti annyának küldve...)
- "Asszem, beléd zúgtam, mint az állat!" nem lett
volna ezzel semmi baj, ha nem sikerül ezt minden számra elküldenem, ami a
telefonomban volt.
- Ha átjössz este, úgy rommá baszlak, hogy lesz nemulass.
(barátnőmnek szántam, de partner cég beszerzési igazgatójának sikerült
elküldeni)
- Máté a csajod beszívott és azt hiszi hogy egy kutya és
anyád vibrátorát rágcsálja , segíts! (anyjának küldve)
- legszívesebben most betenném neked minden előjáték nélkül
és addig tolnám, amíg sikítasz (Anna helyett Anyának elküldve)
Hazafelé
- Reggel fél 8kor még boglár és liget között ültem a
balcsiban öltöny-nyakkendőben és néztem a horgászokat, hogy engem néznek.
- Nem jó úgy ébredni éjszakai buszon h Budapest tábla
áthúzva
- Elaludtam a vonaton. Itt ülök egy megállóban. A helyiek
azt mondják hogy ez észak-szlovákia. Nem hiszek nekik. Nem akarok.
- "Asszem jól sikerült a tegnapi betépés. Semmire sem
emlékszem és egy pályaudvaron vagyok ahol főleg németül beszélnek. Lehet hétfőn
nem megyek be melózni" - válasz: "A hétfői meló miatt ne aggódj, ma
kedd van. Már a rendőrség is keres, anyádék büszkék lesznek rád :D Amugy hol a
répában vagy?"
- úton vagyok Brüsszelbe, én vezetek. Állapotom válságos.
Látótávolságom 14 cm
Családi élet
- Tegnap úgy berúgtam a tequilától, hogy mikor hazajöttem
bementem anyámék szobájába és elkezdtem hugyozni az egyik fotelba, mert azt
hittem hogy az a wc! Anyám felébredt és azt ordította, hogy mi a szart
csinálsz?! én meg rászóltam, hogy hallgass me most megy a wc 3. része! Most
takarítok!
- Hajnalban felébredtem, kirohantam a wc-ből, egyenesen az
udvarra, áthajoltam a kapu fölött és odahánytam a saját bejáratunk nagyanyám
meg mondta ha már ilyen korán felkeltem elmehetnék kenyérért :S
- Anyu most már bemehetek nem hányok többet a macskára
ígérem
- Mikor hazaértam az mondtam anyámnak h csókolom egy sajtos
tejfölös lángos lesz...utána reggel az udvarom ébredtem fel
- Hello, tegnap itthagytad anyádat, megivott 2 üveg
vodkát,telehányta a nappalit, gyere érte és takaríts ki...
- Hazaérve bemutatkoztam a kutyának.
Másnap
- Ugye nem te hánytad tele a céges bulin tegnap a szerződéses
fiókom és csuktad vissza?????
- Tegnap Lanparty-n jelszót tettem a gépre. Kijózanodtam é s
most meg nemtudom mi volt az!
- Gábor bazdmeg az egy dolog, hogy félméterről melléhánysz a
wc-nek és slaggal kell utánad menni, de hogy úgy horkolsz ütemtelenül mint egy
elbaszott lélegeztetögép azt nehezen tudom megbocsátani mert ez az érzelmeimre
is hat!
- Hogy tudtál felhányni a szekrény tetejére?
- Utolsó képem a tegnap estéből hogy bemegyek egy boltba
piát venni...reggel 140 rugóval ébredtem a zsebembe :S Segítsetek lehet
köröznek ! :S
- Ébredés ismeretlen helyen. Telefonálás annak, akitől
indultunk este: "Te, itt vagyok nálatok, most ébredtem."
- "Nálunk biztosan nem vagy..."
- nem mondod komolyan, hogy már megint elővettem a faszomat
a pultnál?Mondd, hogy nem!
- Most ebredtem,nemtom hol vagyok. Asszem elloptam egy
funyirot. Ti merre?
- Gyere be a házba aztán majd megbeszéljük.
- A szomszédnál ébredtem....a kutyaólba. Most akkor ugatnom
is kell?
- mi csak beszéltünk róla milyen lenne az igazoltató rendőrt
telibehányni...te megtetted...
- Lényegében megmentettem az életed. Meg voltál győződve
róla, hogy a körömlakklemosód citromos vodka.
- Köszönöm az éjszakai szerenádot, anyámék meg a szomszédok
üzenik, hogy örülnek, hogy ennyire el vagy ájulva a szexuális képességeimtől,
de ha lehet, a következő pár évtizedben ne itthon randizzunk. Ui: Én is
szeretlek.
November ötödike... Lehetne-e jobb időpontot választani, hogy újraindítsuk a Mindennapi Maszkabált?
Jó nap volt. Délelőtt bent voltam az irodában, és kiderült, hogy lesz munkám bőven. Kora délután meglátogattam jóanyám a kórházban, és kiderült, hogy holnap minden valószínűség szerint hazaengedik. Késő délután megmutattam húgomnak és kedvesének- Gyurinak, az ex-Vesper Black Moonburn alapítójának és gitárosának - az új albérletemet, ahova szombaton cuccolok be, és kiderült, hogy nekik is nagyon bejön. Este pedig V-napot tartottunk Ebreevel, ahol kiderült, hogy ezt a filmet valószínűleg tényleg egész életemben meg fogom nézni minden november ötödikén, valamint hogy a barátok mindig barátok maradnak.
Két évvel ezelőtt ezen a napon adtam le a szakdolgozatomat, ami az első lépés volt a doktori iskola felé vezető úton, idén pedig majdnem pontosan ezen a napon veszem birtokba az új főhadiszállást, ami reményeim szerint ugyanilyen mérföldkő lesz számomra. Ja, amúgy a V. kerületben van, nem egészen három percre az egyetemtől és maximum negyedórára a barátaim többségétől. V. kerület, értitek.
Szóval most itt lakom:
És itt dolgozom:
A következő bejegyzés időpontja most már csak attól függ, hogy mikor biztosít netkapcsolatot a UPC a HQ számára. De ne aggódjatok, nem fogok újra eltűnni. Ezúttal nem.
Tegnap fél órán keresztül néztem az ágyból a Windows Media Player "Akkumulátor: Szédülés" kódnevű képi megjelenítését, és remekül szórakoztam. Aztán elaludtam. De kétségtelen, hogy a lassan forgó lila minták meglepően jól passzolnak a 38,4-es lázhoz, a fejzsongáshoz és az émelygéshez. Próbáljátok ki ti is.
(A jó hangulathoz persze szükséges még egy barátosné is, aki teát főz, lázat mér, filmet keres és még akkor is kitartóan követeli a jussát, amikor nyilvánvaló, hogy fel sem tudnál állni. Semmilyen szempontból).
Lila: Bárki, aki ott volt a teremben, hallott vagy átélt ezerszer rosszabb dolgokat, mint bármi, amit valaha is tettél.
Dexter - Ezt kétlem.
Lila - Ó. Mr. Szuperdrogos.
Dexter - Nem állítom, hogy amin te keresztülmentél, az nem volt kemény.
Lila - De tuti, hogy fogalmam sincs arról, hogy te mit tapasztaltál meg, igaz? Hogy sohasem éreztem azt a késztetést. Amikor mintha ezer hang suttogná: "Ez vagy te". És harcolsz a nyomással, de a késztetés úgy közeledik, akár a dagály. Piszkál és nyaggat és kényeztet, hogy etesd meg. És a suttogás egyre csak erősödik, amíg át nem csap egyetlen üvöltésbe: "MOST!" És ez az egyetlen hang, amit hallasz. Az egyetlen, amit meg akarsz hallani. Hozzá tartozol. Ehhez az... árnyék-énhez. Ehhez a...
Dexter - ...a Sötét Utashoz.
Lila - Igen. A Sötét Utashoz.
Dexter - A nevem Dexter, és nem vagyok benne biztos, hogy mi vagyok.
Anonim Drogfüggők - Helló, Dexter!
Dexter - Csak annyit tudok, hogy van bennem valami sötét. Elrejtem. Nem beszélek róla. De azért ott van. Mindig. Ez a... Sötét Utas. És csak mikor ő irányít, akkor érzem, hogy élek... ha egyúttal félig betegen is a borzongástól és attól, hogy rossznak érzem magam. Nem harcolok vele. Nem akarok. Ő mindenem, amim csak van. Senki más nem tudott szeretni, még én... főleg én nem saját magamat. Vagy csak a Sötét Utas akarja elhitetni velem mindezt? Mert mostanában mintha lennének olyan pillanatok, amikor kötődök valamihez. Valakihez. Mintha... a maszk félrecsúszna, és a... dolgok, az... emberek, akik korábban semmit sem számítottak... elkezdenének számítani. Kibaszottul hátborzongató.
Nem tudom, mikor leszek blogközelben az elkövetkezendő napokban, úgyhogy boldog karácsonyt mindenkinek, most. Az enyém nagyon is az. Csak lenne már vége...
Őszintén megmondom, nem az a hír rázott meg a legjobban, hogy meghalt, hanem az, hogy eddig életben volt. Azt hiszem, valahogy soha fel sem merült bennem, hogy valaha az évtizedek által szürkére mosott, második világháború korabeli fekete-fehér fotók világán kívül is létezett. Elképesztő, ha belegondolok, hogy ha csak merőben elméleti eséllyel is, de találkozhattam volna vele. Most persze már késő a bánat, pedig az önmagában jó ösztönző lett volna az öregkor elérésére, hogy aztán azzal vagizhassak unokáknak bokáig lábvízben, hogy nagyapátok a tulajdon két szemével látta az elsőt és legnagyobbat - a legromlottabb szukkubuszt és a legártatlanabb tündért, a mosónő lányát, aki a lába elé parancsolta az amerikai felső tízezret, a sötét angyalt, aki B-24 Liberatorok orrán lovagolt be a Reich légterébe...
Tegnapelőtt találkoztam az NPGE egyik pécsi tagjával. Kiderült, hogy a mozgalom tagjai ma nagy vörös ruhagombokat viselnek, teleragasztják az egyház plakátjaival a várost és a leghalványabb fogalmuk sincs arról, mit jelent ez az egész, miért gomb, miért nagy, miért piros és egyáltalán. Babot persze ismerik, de arra sem emlékeznek, hogy ő terjesztette el az egészet azon a környéken.
JÉZUSISTEN. Amúgy igen, ez teljesen komoly. Ha nem velem történik, én sem hiszem el.
Huszonnégy évesen megalapítottam egy vallást, amely huszonhat éves koromra önálló létre eszmélt, majd az eredeti eszmevilágot tökéletesen elfeledve megindult a tömegmozgalommá válás útján, már ahogy általában a vallások szoktak. Ja és még mártírhalált sem haltam. Azt hiszem, ezzel többszörösen túlteljesítettem az erre a reinkarnációra esedékes karmikus kötelezettségeimet, úgyhogy most megyek inni.
Izé, asszem így egy hónappal az első próba után mégiscsak ideje hírt adnom arról az elhanyagolható apróságról, hogy egy rockbanda énekese lettem. Vagy mi.
Természetesen ez is pontosan ugyanúgy jött, mint a doktori suli, derült égből villámcsapásként. Húgom (Reba) pasija (Gyuri) zenekart akart alapítani, és mivel hármunk zenei ízlése között jócskán akadnak átfedések, meg aztán szeretjük is egymást nagyon, szóltak, hogy menjek. Mentem.
Azóta elég sokat fluktuálódnak minálunk a dolgok (azért sem írtam: nem tudtam, hogy mit), tagok jönnek és mennek, mindenféle számokkal próbálkozunk összevissza. Én például az első próbára basszernak mentem oda, aztán a másodikra basszer+énekes lettem, a harmadikra kiderült, hogy az úgy nem igazán fog menni (külön-külön mindkettőben sokat kell még tanulnom, a kettő együtt rémálom), így szereztek külön basszert, a negyedikre az új fiú eltűnt, és mivel ének nélkül jobban megvagyunk, mint basszus nélkül, feltehetőleg az ötödiken megint én leszek a basszer, ének meg nem lesz, hacsak véletlenül fejbe nem csap valaki addig egy kisbaltával, ily módon önálló működésre sarkallva a két agyféltekémet.
Aztán sokáig nem tudtuk azt se, mit akarunk játszani. Először volt Wonderwall, amit nemcsak utáltam, de elénekelni se tudtam. De aztán jött a Radioheadtől a Creep, amitől először kicsit megijedtem (tudni kell, hogy általában Sisters of Mercy-t meg The 69 Eyest szoktam énekelni a zuhany alatt, vagy ha bármi mást, azt leviszem egy oktávval), de később annyira beleszerettem, hogy most már a legnagyobb gondot a zenére időzítés jelenti (még valami, amit meg kell tanulni - ismét). Ma pedig összeállítottuk a jövőbeni tracklistünket. Ahhoz képest, hogy mennyire különböző zenei hátterekből jövünk, meglepően egységes lett, számos olyan darabbal, amelyek igen szívdobogtatóak énnekem - ami most így hirtelenjében beugrik:
- Marilyn Manson: Sweet Dreams (ez lesz a mindenkori intro)
- Nine Inch Nails/Johnny Cash: Hurt (a kettőből próbálunk valami hibridet összerakni, szerintem jó lesz)
- Anathema: Deep
- The 69 Eyes: Framed in Blood
- Nirvana: Come as you are
- Ash: Evil Eye (valószínűleg Reba előadásában)
- Nick Cave: Wild Roses (duett, ugyebár)
- Wolfsheim: Once in a Lifetime (majdegyszervalamikor, ha sikerül gitáralapra átrakni az eredeti szintipop-alapot).
- Ami ugyebár marad - Radiohead: Creep.
- Eagle Eye Cherry - Save Tonight (ez lesz a mindenkori lezáró-levezető nóta. Illetve ha metálosabb helyen játszunk, akkor a ráadás, amivel meggyőzzük a hallgatóságot, hogy elég volt egyszer visszatapsolni minket).
Van még egy pár, amik most nem jutnak eszembe. De tényleg jók.
Ma már neven is elkezdtünk agyalni. Első körben három javaslat maradt bent, Gyuritól a Slaughterhouse 5, tőlem pedig a Noktürn és a Vesper Black. Eddig a közönségszavazás alapján az utolsó tűnik nyerőnek, de én még inkább alszok rá egy párat.
Szóval, hölgyeim és uraim, a(z egyelőre) Vesper Black. Balról jobbra: az egyik gitárnál Gyuri, a doboknál Szabó, a másik gitárnál Krisz, az egyik mikrofon (és hamarosan a billentyű) mögött Reba, a másik mikrofon (és ekkor éppen a basszus, illetve a kamera) mögött pedig yours truly. Mielőtt valaki megkérdezné: igen, itt próbálunk, és igen, mi nagyon szeretjük ezt a helyet.
Általában nem szoktam postot csinálni abból, hogy mások cikkeit linkelgetem át, de ugye hivatalból illene hozzászólnom a Klasszikusok újramesélve tematikához, és olyan mázlim van, hogy valaki megírta helyettem a véleményemet. Itt.
Aki még mindig afölött kesereg, hogy ettől nem fog a gyerek Jókait
olvasni, az vegyen elő egy írólapot, nevét felírja jobb felső sarokba,
és számolja ki magának, mikor olvasta utoljára a Kőszívűt. Ha az olyan
kurva jó, akkor legalább félévente lekerül a polcról, ugye? Ott van a
párna alatt, ugye? Nem lehet vele betelni. Sőt, mit olvasgat itt
blogokat egyáltalán. Olvashatna addig is Jókait. Meg a Szigeti
veszedelmet, gót betűvel, gyertyafénynél. Váljék egészségére.
LOL.
Mondtam már? szívem leghőbb vágya, hogy még megérjem, amikor Jókai Mór elnyeri méltó helyét a magyar irodalomtörténetben, közvetlenül Lőrincz L. László mellett és valamivel Vavyan Fable alatt. My revenge is on it's way.
Azt hiszem, ma sikerült elérnem antihősi karrierem eddigi csúcspontját, méghozzá életem harmadik irodalomelméleti konferenciáján. Wow.
A konferencia témája az irodalmi kánon volt, és eredetileg semmi kedvem nem volt elmenni, csak éppen kvázi kötelező volt, eredetileg túl kevesen jelentkeztek előadónak. Egy darabig vakartam a fejemet, majd szerencsésen eszembe jutott, hogy valaha hegesztettem a szakdolgozatomhoz egy előszót a fantasztikus irodalom (alias spekulatív fikció) kanonizációjáról, amit aztán a végleges szövegből kivágtam, vagyis még senki nem ismeri; így aztán megfűztem Miss Tolkient, hogy tartsunk páros előadást, én felvázolom az elméletet, ő meg illusztrálja a Hobbit kritikai karrierjével. Mivel a hét elég sűrű volt, az előadást magát meg sem írtam, csak kinyomtattam az eredeti esszét és aláhúzogattam benne annyi szöveget, amennyiről még úgy tűnt, hogy belefér tizenöt percbe.
Az irodalmi szekción végül csak három előadó és három néző vett részt, ebből öt Károlis doktorandusz és egy vendégelőadó, bizonyos Mrs. Márai - a hangulat tehát eléggé családias volt. Mrs. Márai - egy körülbelül harmincöt éves tanárnőt tessék elképzelni - nyitott egy hosszú, nagyon összeszedett, inkább egyfajta írott szakszövegre, mint szóbeli előadásra emlékeztető elemzéssel, ami arról szólt, hogy Márai bizonyos könyvei miért váltak kánonná és mások miért nem. Egy darabig megpróbáltam követni a témát abban a reményben, hogy végre megtudom, a végzet mely különös tréfájából figyel ott a Füveskönyv minden ötödik háztartás könyvespolcán
(most komolyan, árulja már el valaki - annak a könyvnek az egyetlen tanulsága, hogy megfelelően fellengzős megfogalmazással a legnagyobb, legközhelyesebb vagy éppen leghazugabb faszságot is mennyei kinyilatkoztatásként lehet tálalni, jézusúristen, ha arra gondolok, hogy kétmillió magyar talán azért nem nyit ki soha egy tisztességes filozófiai, pszichológiai vagy vallási tematikájú könyvet, mert a spirituális fejlődésük megáll a nyers reszelt alma fogyasztásánál, ami ugye a "mindennapos élethigiénia egyik biztos kelléke"),
de ezt nem sikerült megtudnom, így aztán szép lassan elkókadtam. Arra riadtam, hogy Mrs. Márai végzett, van kérdés, nincs kérdés, de mégis van kérdés, valakinek valamelyik kedvenc regényéről nem esett szó, azzal mi a helyzet, hát azzal az hogy, más kérdés, nincs kérdés, következik Kurdi Péter.
Kibattyogtam az asztalhoz (fekete bakancs, fekete farmer, vasalatlan fekete ing, háromnapos borosta - utóbbi hónapok óta konstans, mert a borotvagép kényelmesebb, mint a zsilettpenge), és kirendezgettem a papírjaimat.
- Nos, mi egy nagyon érdekes és friss témát hoztunk, ez pedig a fantasztikus irodalom kanonizációja. - Gyorsan felvázoltam a Miss Tolkiennel kialakított szereposztást. - Nem tudom, hogy erről az idézőjelbe rakott "kanonizációs forradalomról", ami a huszadik században játszódott le, esett-e szó korábban, ha nem, akkor most idő szűkében inkább nem tárgyalnám... De ha megnézzük a két végpontot, akkor ugye azt látjuk, hogy a hatvanas-hetvenes években a "halott fehér férfi" kultúrájának a megtámadásával indult és mára ott tartunk, hogy a Harvardon Harry Potter- meg Tolkien-szemináriumokat tartanak... Hát, tekintsük át, hogyan jutottunk el idáig...
Nem igazán figyeltem a hallgatóságot, Miss Hoffmann utólag azt mondta, hogy Miss Tolkiennel együtt rendszeresen rázkódtak a röhögéstől. Meséltem kábé tizenöt percet Voltaire 1752-es tudományos-fantasztikus elbeszéléséről, a Neurománc jelentőségéről a posztmodern irodalomszemléletben, a NASA által kiírt sci-fi pályázatokról meg a többiről, ami a fentebb linkelt irományban áll. Az időnként beszúrt szkennelés azt mutatta, hogy a hallgatóság élvezi a témát, még Mrs. Márai kezdetben kissé morc arckifejezése is felolvadt valamennyire, így végül kicsit belemásztam az aláhúzatlan részekbe is, és csak valahol a huszonötödik perc magasságában zártam.
- Nos, részemről ennyi volna... És itt át is adnám a szót...
- Nana! - a szekcióvezető, egy felsőbbéves lány visszahúzott. - Előbb a kérdések. Mindjárt kezdeném is magammal. Nekem nagyon érdekes volt ez a téma, sok olyan dolgot tudtam meg, ami teljesen új volt nekem, és azt szeretném megkérdezni...
Körülbelül újabb huszonöt perc telt el, időközben kitértünk a krimi műfajára, a Gyűrűk Ura-filmek hatására és hogy a könyvtrilógia meg a Harry Potterek az angolszász iskolákban kötelező olvasmányok (ez utóbbit egyébként Mrs. Márai dobta be). Végül megint eljutottunk odáig, hogy nincs kérdés, és Miss Tolkien fáradt az asztalhoz. Én vissza akartam vonulni, de nem hagyta, így vállvetve folytattuk a rendbontást. Ő egyébként még nálam is jóval lazább volt, ugyanis egy A5-ös lapra (vagy egy bazi nagy postitre - gyanúsan sárga volt az a papír) vetette fel az előadás vázlatát. Mindenekelőtt beolvasott nekem azért, mert megemlítettem az ötletet, hogy a Gyűrűk Ura egyfajta második világháború-allegória lenne ("hogy magát Tolkient idézzem: Nem, nem és még egyszer nem, és ez még a legenyhébb reakciói közé tartozott"), majd folytatta a Hobbit - és kiemelten a Megye - világával, a magyar fordítás furcsaságaival és így tovább. A közös előkészületek szinte teljes hiányához képest elképesztően jól kiegészítette egymást a két előadás, de az a kérdésözön, ami utána kettőnkre zúdult, még így is eléggé meglepett.
A másfél órás szekciót végül sikerült majdnem három órásra kitolni, bár az utolsó háromnegyed órában már inkább valami őrült irodalomelméleti brainstormingra hajazott a dolog. A legnagyobb poén persze Mrs. Márai volt, aki ugyan nem tudott nem hangot adni ellenérzéseinek ("nyilvánvaló, hogy ez egy lényeges problematika, hiszen reggel óta csak erről beszélünk"; "mint az a hozzászólások mennyiségéből is látszik..."), de azért lelkesen boncolgatta velünk együtt a felvetett kérdéseket. Amikor végül felálltunk az asztal mellől, magától értetődően jött az ötlet, hogy rendezzünk egy másik konferenciát kifejezetten ennek a témának, Mr. Poe hangsúlyozott jelenlétével (a vén Edgar munkássága valahogy visszatérő téma lett), meghívott science fiction-szakértővel meg mindennel, ami kell. Mindebből persze nem tudom, hogy lesz-e bármi is, de annyi bizonyos, ez a három óra volt a legértelmesebb és legjobb hangulatú irodalmi eszmecsere, amin valaha volt szerencsém részt venni.
Kicsit félek is, hogy ha ugyanezt a kunsztot a vezetőtanárom jelenlétében ismétlem meg, doktoranduszi karrierem rövid és gyászos véget fog érni. Néha úgy tűnik, hogy a színfalak mögött furcsán mozognak itt a fogaskerekek.
(Ja és tegnap megjött a háromhavi elmaradt ösztöndíjam. Halleluja, hozsánna, halleluja).
Hát - megannyi meddő próbálkozás után - ez a nap is eljött.
Na nem mintha bánnám - ha létezik tiszta férfi-női barátság, a miénk valószínűleg elég közel állt hozzá, ha másért nem, hát a köztünk lévő hat óra és sokezer kilométer okán. Csak hát túl gyorsan rohan az idő. Félek, ha pár éven belül nem rak le egy gép a New York-i kifutón, később már meglehetősen nehéz lesz a jól szituált amerikai családanya imázsa mögött megtalálni ezt a lányt.
Bár a tény, hogy a boldogító igen hamisítatlan geek-lakodalom keretében került kimondásra, éspedig péntek tizenharmadikán, azt jelzi, hogy a helyzet egyelőre nem túl vészes.
Asszem tegnap sikerült egy igazán görbe, ám magasröptű estét csapni (kezdve Mr. Poe-val és sok alkohollal egy kocsmában, majd folytatva D.-vel a neten), ma még gyorsan alapítok egy kreatív céget, majd este jön egy Miss Tolkien által igen ravasz(nak vélt) módon megszervezett vakrandi, amiről elvileg nem is kéne tudnom, úgyhogy pssszt. Az élet szép, ámbár kissé bizarr.
Újabb év, újabb november ötödike. Vajon hogyan alakult ki, hogy ez a dátum jobban foglalkoztat, mint a születésnapom? Tavaly ilyenkor éppen a szakdolgozatomat adtam le, idén újraolvastam a képregényt és megnéztem a filmet, közben gondolkoztam el ezen. Úgy persze érthető lenne a dolog, ha az elmúlt években V karaktere egyfajta domináns második személyiséggé gyúrta volna ki magát idebent, akkor azon se csodálkoznék, ha tortát sütne magának, de legjobb tudomásom szerint nincs szó ilyesmiről.
Talán csak annyi az egész, hogy az embernek több köze van ahhoz, amit magának választ, mint amibe beleszületik.
Tényleg nem tudom. Bűvös gyermekkor, zakkant fiatalkor, két párkapcsolat, egy pszichológus, rengeteg furcsa olvasmány, és mindeddig az egyetlen dedikált életcélként a félelem felboncolása. Farkasokat látok, farkasfalkákat és magányos ordasokat, varjakat és hollókat látok. Porcelánbabákat látok, reneszánsz maszkokat, keresztbe fordított tőröket. Skarlát függönyöket látok, mélylila, selyemből és halcsontből épített fűzőket, viharos, villámlós éjszakákat és kék teliholdakat. És látom, ahogy mindez feltöri az aszfaltot, megreszketteti a panelházakat, előkúszik a föld alól, az erdők mélyéről, a csillagok közül, a Vendetta lapjairól is, többek között.
Hogy mit jelent ez az egész jungos, mágikus, apokaliptikus Jelenések Könyve, amely az életem, nem tudom, de biztosabb vagyok benne, mint a valóságban, hogy rá fogok jönni. Valamikor régen már kitaláltam, aztán elfelejtettem, de most ebben a pillanatban megint eszembe jutott, hogy az életnek nem értelme van, hanem jelentése, ha úgy tetszik, az élet értelme rájönni, hogy mit jelentesz te magad. Nos, ez itt egy szép összetett feladvány, de nem bánom. Végülis önmagad tipikusan az az egyetlen dolog, amit nem cserélnél el senki mással.
A héten két végigdolgozott éjszaka is akadt, mindkettő egy-egy
játékszinapszist szült, remélhetőleg legalább az egyikből lesz végre pénz, paripa,
fegyver, netán lakhely. Viszont rájöttem, hogy a legszebb napszak a másnap
hajnal, amikor nem még félig kómásan, a kávé és a füst lassan - túl lassan - felszívódó
kemikáliáinak hatása alatt szemléled, hogy nocsak, megint nem ette meg senki a Napot, hanem a jól végzett munka örömével, közvetlenül ágyba bújás előtt. Ha
semmi egyéb tényező nem kötne, szerintem rövid úton átállnék a félvámpír életformára,
alkonyattól pirkadatig serény alkotómunkával, napközben meg vastag függönyök
mögött szundikálással. Idővel nyilván egy koporsót is beszereznék, hogy aztán
hónapról hónapra egyre sápadtabban és morcosabban köszöntsem a vízórást (’igen,
már megint felébresztett’), és mind
ritkábban nézzek be az egyetemre, természetesen minden alkalommal nyűgösen
ágálva a könyvtárak elmebeteg nyitvatartási rendje ellen.
Az elmúlt pár hónap elég kaotikusan telt, volt benne jó is, rossz is,
ahogy az lenni szokott, én viszont mindenesetre eléggé szétcsúsztam – most próbálom
összerakosgatni magamat. Akkor csak címszavakban:
- Ebree-től a jövő hétvégén hozom el az összes maradék cuccomat – ez
majdnem pontosan egy év az első szakítástól számítva. Hogy mi történt időközben,
arról még nem tudok írni – részben ezért is akadt el a blog, mert tudtam, hogy
kéne, de nem tudtam, hogy mit. Talán majd pár év múlva – és remélem, keveseket
kell meggyőznöm arról, hogy a legkevésbé sem azért, mintha semmit sem jelentett
volna számomra a dolog.
- Most Sóskúton élek, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Jóanyám
elköltözött Pomázra, most tiszteletbeli fivéremmel, Gáborral együtt vigyázunk a
házra, míg le nem cseng az ingatlanválság (meg amíg a népek rá nem jönnek, hogy
az M7-es bekötő elkészültével milyen kurva jó hely lett ez a község), hogy
valami pénz is legyen majd belőle.
- Munka: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség irattárát dobozolom ki és
rendezem egymagamban, már vagy két hónapja. Régi jó ex-kollegám és pajtásom,
Elf gründolta nekem a melót, néha kissé már az agyamra megy, de addig pont jó,
amíg meg nem jön az ösztöndíj. Khm. Khörröm. Igen, kedves pénzügyi osztály, az
ÖSZTÖNDÍJ! Tudom, tudom, dékánváltás meg minden, de hát basszátok meg, két
hónap?
- Játékfejlesztés: a Storm ugye már régen nincs, papírforma szerint
ideje lenne beérkeznie a bérgaranciának, de semmi hír róla. Viszont vicces,
mert egyszerre két reménybeli projektnek is megkaptam a lead designeri
pozícióját, az egyik egy EU-s pályázati pénzből finanszírozott oktatóprogram
(by jóanyám), a másik meg... izé, szóval az a Barátok közt névre hallgat (by
Nock). Viszont az utóbbihoz vagy megkapjuk a hivatalos forgatókönyvírókat, vagy
felvesszük Miss Hoffmannt sztoriírónak (lévén BK-rajongó bölcsészdoktorandusz
és remek arc). Lényeg a lényeg, annyi már bizonyos, hogy nekem nem kell beleásnom
magamat a Berényi Kft viselt dolgaiba, ez némi megnyugvással tölt el.
- Doktori: az órák elég lassan indultak be, de a kutatás már zajlik -
elsősorban a Pszichológiai Intézet könyvtárában, az viszont egy külön posztot
is megér.
A blog delírium-napi különkiadását olvasták. Viszlát legkésőbb november
ötödikén.
Én igazán szerettem volna valami fennköltebb témával kezdeni a nyári szünet után, de persze hogy kibújt az agyfasz a zsákból: hát drága jóanyám, muszáj volt költözés után hat héttel bejelentés nélkül magadhoz venned a fűszeresfiók komplett tartalmát
(persze ilyen ravaszul, a míves só- és borstartók ott maradtak a polcon, meg a kibaszott étkezési lencse is a konyhaszekrény aljában, csak a középső fiókot kihúzva szembesül az ember azzal, hogy a megszokott bazsalikom- oregánó- és paprikaillat helyett néhány szem ottfelejtett kömény siralmas látványa fogadja, overnight),
különös tekintettel a bazsalikomra, aminek tasakja kemény ötven forintot kóstál, illetve a csiliporra, amit legjobb tudomásom szerint SOHA, de SOHA nem használt senki rajtam kívül? Most itt állok éjjel tizenegykor egy rakás gyönyörű, illatos főtt paradicsommal, amiből már sosem lesz az az ínycsiklandó vitaminbomba, amivel eredetileg lelket akartam verni magamba két büdösmocskos budapesti nap között. Helyette rakok rá sót, borsot, és reménykedek benne, hogy legalább minimálisan ehető lesz.
Kezdem érteni, hogyan voltak képesek emberi lények valaha ölni és meghalni néhány hajórakomány fűszerért.
(Vega arabiáta a la Varj: két fej vöröshagyma, 8-10 paradicsom, 300-400 gramm sűrített paradicsom, bazsalikom és csili - bármilyen formában. Vöröshagyma felaprít, megdinsztel, paradicsom felaprít, beledobál, paradicsomszósz ráönt, keverkavar, amíg a paradicsomdarabkák viszonylag egységes szósszá nem mállanak, bazsalikom bele, csili ízlés szerint, de óvatosan, keverkavar pár percig, kész. Spagettivel és reszelt sajttal, főleg parmezánnal tudom ajánlani. A tapasztalat azt mutatja, hogy akik kellően rá vannak buzulva a paradicsomra és/vagy az olasz konyhára, mint pl. öcsém és én, azok megunhatatlannak találják. Amellett óccsó és kb. 15 perc az egész).
Az imént sikerült befejezni a Vampire: The Masquerade - Bloodlines-t (összesen vagy öt napot vett el az életemből), úgyhogy gyorsan fel is vésem magamnak ide emlékeztetőnek, nehogy elfelejtsem: igen, a játék önálló, a többivel egyenértékű művészeti forma, a katarzisélménnyel, az életreszóló tanulságokkal, meg a többi frászkarikával együtt.
Nehéz máshogy látni, miután fél órát töltesz a taxiban az ismeretlen sofőrrel beszélgetve (aki egyébként valószínűleg maga Káin), mert ahogy közeledik a végjáték, egyre kevésbé tudod eldönteni, melyik oldalra állj. A Hercegére, aki éppen most szúrt hátba harmadszorra, de az egyetlen igazán potens (értsd: karizmatikus és gátlástalan) vezéregyéniség az egész társulatban? A Kamarilláéra, amelynek vénséges fogaskerekei már akadoznak a rájuk száradt mocsoktól, viszont olyan lenyűgöző karakterek gyűjtőhelye, mint Grout, Strauss és Gary, a Malkaviták, a Tremerék és a Nosferatuk primogénjei? Vagy állj be az anarch forradalmárok közé, akiket ugyan nehéz komolyan venni, de ahol ott van a malkavita Jeanette ("két ilyen bomlott elme, mint a miénk, ki tudja, mi fog történni közöttük..."), az idegbeteg Damsel ("egy édes kis csokiszelet hatalmas FUCK YOU felirattal"), akin mindig lehet egy jót röhögni, és persze a helyi Che Guevara, Nines Rodriguez, aki mostanra háromszor is megmentette az irhádat? Esetleg a Kelet Vámpírjainál, a Kuei-jineknél keress oltalmat, akik ugyan soha nem ártottak neked, viszont többször is nyilvánvalóvá tették, hogy szánalmas kis csírának tartanak az egész fajtáddal együtt? Na és természetesen mindig nyitva áll a lehetőség, hogy hátat fordíts az egésznek, mint a két mentorod, Jack és Beckett... más kérdés, hogy lesz-e erőd megbirkózni az előtted álló évszázadok magányával?
Csak a végefőcím után (érdemes meghallgatni, ilyen klassz kis muzsikák vannak a játékban mindenfele, Ministry, Tiamat, Genitorturers, stb.) kezdesz ráérezni, milyen pontos érzékkel építették fel a sztorit, hogy mikor haraptál rá először a horogra, hogyan adagolták az információkat, érzelmeket és motivációkat - nem lineáris történetként, hanem egy interaktív környezet részeként -, hogyan húztak be velük szép lassan, centiről centire a Sötétség Világába. És arra is, hogy az egész nem öncélú, nem kidobott idő. Ahogy a tarot Bolondja, Diadalszekere vagy Akasztott Embere sem fikció, hanem gondosan lepárolt archetípus, úgy a Kamarilla, a Szabbat és az anarchok is mélyebbre mutatnak önmaguknál. Élet és halál, egyén és közösség, és mindezek folyamatos kölcsönhatása... valós idejű interakcióban. Mint mondtam, ez egy különös művészet, különös emberek űzik (hehe... én csak tudom...) de biztos vagyok benne, hogy még csodákat fogunk látni tőlük.
Pár nappal ezelőtt rámjött a bolondóra, és nekimentem a nagyvilágnak. Csütörtökön bevettem magam az erdőbe Budaörsnél, és csak ma bukkantam ki belőle Visegrádnál. Mérleg: négy kalandos nappal, három még annál is kalandosabb éjszaka, két leégett kar, két szétcseszett térd, két feltört lábfej... vizuál kontakt hat rókával, egy vaddisznóval, egy csomó szentjánosbogárral és néhány Pilis-hívővel. Hát nem öt perc lesz elregélni, de majd jelentkezem.
